Medical News Hungary

  • Megtekintések: 4661

Óraátállításról, alvásról otthoni karanténban

Március 29-én hajnali 2 órakor 3 órára kell előre állítani az órákat. Az óraátállítás kérdése a korábbi uniós határozatnak megfelelően nemzeti hatáskörbe került, vagyis a tagállamokra utalta annak eldöntését, hogy téli vagy nyári legyen a végleges időzóna az európai országokban. A járványhelyzet azonban módosíthatja a döntési időpontot, ami biztos: többoldalú egyeztetésre lesz szükség ahhoz, hogy az országok kialakíthassák a mindenki számára elfogadható megoldást. Addig is állítgatunk: vagyis a hétvégétől a téli időszámításhoz képest egy órával kevesebbet alhatunk.

A Magyar Alvás Szövetség az óraátállítás kapcsán felhívja a figyelmet: a napi életritmus, az éjszakai pihenés kiemelt fontosságú, az alvás jelentős szerepet játszik a szervezet ellenálló képességének a fenntartásában és erősítésében. Bár sokak számára lehetőség adódik korábbi alvás adósságok pótlására, a cirkadián ritmushoz igazodás, azaz a nappalok és éjszakák változásaihoz történő alkalmazkodás ütemét a rendkívüli helyzetben sem szabad megbontani. Az éjszakai pihenés a szervezet számára nélkülözhetetlen. A folyamatos otthoni jelenlét során is vigyünk rendszert az alvási szokásainkba, feküdjünk és keljünk ugyanabban az időben! Végezzünk rendszeres testmozgást, de semmiképpen sem közvetlenül lefekvés előtt! Előtte négy órával ne igyunk koffein tartalmú italokat és ne együnk nehéz, fűszeres vagy cukros ételeket, ne fogyasszunk túlzott mértékben alkoholt és ne dohányozzunk! Ügyeljünk a hálószoba folyamatos szellőzésére! A fekhely legyen kényelmes, próbáljunk meg kizárni minden zajhatást, és gondoskodjunk a szoba megfelelő sötétítéséről! Figyeljünk hálótársunk, gyermekeink alvására is! Az Alvásszövetség szakértői készen állnak, hogy segítséget nyújtsanak.

Az alváskutatás, a napszakos ritmusok jelentőségének és szerveződési mechanizmusainak feltárásáért adott 2017-es élettani Nobel-díj, a baleseti statisztikák és még sok minden más arra tanít bennünket, hogy az órákat nem célszerű átállítani, sem pedig a korán kelést erőltetni, vagyis az eredeti, az időzónánknak megfelelő idő visszaállítása lenne a legésszerűbb döntés élettani, egészségügyi szempontból. Sok évezred év óta élünk olyan időbeosztás szerint, amelyben a tevékeny óráink súlypontja a természetes fénnyel szinkronizált, és ez a jelenlegi téli időszámításnak felel meg leginkább. Ez az álláspont a Magyar Alvás Szövetség véleményét összegzi:

“Az óraátállításnak az Európai Unióban és világszerte több mint 60 országban alkalmazott, gazdasági ágazatra gyakorolt hatása ismert és meggyőző. Az emberi szervezetre gyakorolt hatását illetően azonban a Magyar Alvás Szövetség az egészségtudományoknak azokkal az irányzataival ért egyet, amelyek szerint a nyári időszámítás (Daylight Saving Time) alkalmas az emberi bioritmus megzavarására. Ez szabályozza azokat a biológiai funkciókat, amelyek napszakos változást mutatnak, például a vérnyomás értékek, a pulzusszám, a testhőmérséklet és a glükokortikoid hormonok szintje. A tapasztalatok szerint a biológiai óra kismértékű ingadozása is felboríthatja az alvás-ébrenlét ritmusát, és hatással van az egészségre is, mindaddig, amíg a szervezet nem alkalmazkodik a változásokhoz. Az óraátállításnak hosszú távú egészségkárosító hatása tudományosan nem bizonyított, rövidtávon azonban okozhat kellemetlenségeket. Ugyanakkor egyre több bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a rendszeres túl korai ébredés vagy a késő esti napfény, bármilyen csalóka legyen is ez utóbbi, negatívan befolyásolják a közérzetet, a szellemi frissességet, az iskolai teljesítményeket, sőt esetenként a gazdasági teljesítményt is.”

Kényszerébresztés és szieszta

A óraátállításhoz kapcsolódóan G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke olyan nemzetközi és nemzeti állásfoglalások, javaslatok és intézkedések szükségességére is felhívja a figyelmet, mint a gyermekek és fiatalok kora reggeli kényszer ébresztésének (bölcsődei, óvodai, iskolai korai műszakkezdés) káros hatásai, az elalvásos közlekedési balesetek megelőzése, valamint a kora délutáni pihenés (a mediterrán országokban gyakorlatnak számító szieszta) életmódra gyakorolt egészségügyi következményeinek a kérdéskörei.

(Európában a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart. Magyarországon 1980-ban vezették be a nyári időszámítást. A nyári-téli óraátállítást Magyarországon 1954 és 1957 közt az elektromos kapacitási nehézségek miatt alkalmazták, majd 1958 és 1979 között szünetelt a nyári időszámítás. 1980-ban vezették be újra, energiamegtakarítási céllal. Az óraátállítás sokakat megvisel, de bizonyos káros hatásait ki lehet küszöbölni, ha időben elkezdjük magunkat hozzászoktatni az “új időszámításhoz”.)

A Magyar Alvás Szövetség fenti közleménye, ajánlásai felhasználhatóak a forrás megjelölésével.

Magyar Alvás Szövetség | G. Németh György

Megosztás

WSD 2020/és az Alvás éve program Magyarországon

Következő »

Alvás éve Magyarországon – ingyenes online tanácsadás a karanténban alváshoz

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    8 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés