Medical News Hungary

Kikapcs: alvás – a kék fény hatása az alvásunkra

Egy felnőtt szervezet számára a javasolt alvás mennyisége hét és kilenc óra, a gyermekek esetében ez valamennyivel több. Legyen szó azonban bármely generációról, mindenki számára fontos a rendszeres és a jó minőségű alvás. Vannak azonban olyan tényezők, melyek nagyban befolyásolhatják alvásunk minőségét, ilyen például az elalvás előtti telefon használat, ezzel összefüggésben pedig a kék fény. Mit tehetünk a pihentető alvás érdekében?

A téma kapcsán stábunk G. Németh Györggyel, a Magyar Alvás Szövetség elnökével beszélgetett.

A riport itt tekinthető meg!

Megosztás

Alvás, munka, teljesítmény – Health System Hungary

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    8 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés