NEMZETKÖZI TUDÓSTALÁLKOZÓ BUDAPESTEN
Nagy jelentőségű orvostalálkozónak adott otthont Budapest 2016. őszén. Az Integratív Medicina kiválóságai először találkoztak Közép-Kelet Európában magyar kollégáikkal az ECIM 2016. konferencia keretében. Professzor Dr. Hegyi Gabriella személyében magyar tagja lett a rangos szakmai szervezetnek, elismerve a hagyományos kínai gyógyászat orvos szakmai megalapozásában, a nyugati orvoslás és a komplementer gyógyászat széles körű megismertetésében, a magas színvonalú orvosi képzés megszervezésében és gyakorlati megvalósításában végzett munkát.
Nem lehet más útja a hatékony gyógyításnak és a betegségek megelőzésének a világon, mint a különböző felfogású gyógymódok ismeretében kiválasztott legjobb módszerek és eljárások felelősséggel való alkalmazása. Ehhez azonban meg kell ismerni azokat, legyenek akár több ezer évesek, és össze kell hangolni a modern kori elméleti és technológiai tudással. Ez a korszerű orvosi-gyógyítói szemlélet alapja, amelyről 32 ország több mint háromszáz tudósa, kutatója és gyakorlati szakembere cserélte ki tapasztalatait Budapesten, az ECIM konferencián, szeptember közepén. Az Európai Integratív Medicina Szövetség budapesti rendezvényére elsőként került sor Kelet-Közép-Európában. Magyarország számos jelentkező közül nyerte el a megrendezés jogát, amely elismerése az itt folyó magas színvonalú orvosi-gyógyítói munkának, és bizalom az integratív gyógyászat jövőbeni tudományos megvalósításához.
A konferencia magyar elnöke és szervezője, Dr. Hegyi Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Komplementer Medicina Tanszék professzora, a Pécsi Konfúciusz Intézet alapítója, a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társaságának elnöke hangsúlyozta: a tanácskozás megerősítette azokat az evidenciákat, amelyeknek a széles körű megismerése és megismertetése nélkülözhetetlen a mindennapi gyógyításhoz. Nem a betegséget, hanem a beteget kell kezelni, személyre szabottan, multidiszciplináris megközelítésben, ami azt is jelenti, hogy ezeket az új utakat kutatni kötelességünk, hogy megismerhessük a hatásmechanizmusukat az integratív medicina eszköz rendszereivel.
A konferencián több nemzetközi szakmai tekintély is részt vett, többek között Mr. Alojz Peterle, az Európai Parlament Egészségügyi Munkacsoport társelnöke, a WHO képviselője, George Lewith professzor Angliából, Dominik Irmnich professzor Münchenből, az Iráni Egyetem kiváló előadói, ayurveda professzorok Indiából és mások. A kínai Youyou Tu Nobel-díjas professzor üzenete arról szólt, hogy egy i.u. 200-ban készült receptúrát vizsgálva találta meg azokat a hatóanyagokat, amelyeket jól lehet használni a malária ellen. Mások is megerősítették, hogy érdemes vizsgálni azokat a több száz éves gyógymódokat, amelyeket a mai kor technikájával elemezve olyan tudást adhatnak, amelyre korábban nem építhettünk. Több kitűnő gyakorlati példát is tanulmányozhattak a résztvevők. A müncheni egyem anesztezológiai részlegén olyan komplex fájdalom menedzsment klinikát működtetnek, ahol a nyugati medicina eszközei mellett alkalmazzák a személyre szabott fitoterápiás, homeopátiás, akupunktúrás és manuális medicinális kezeléseket. Az integratív medicinát más országokban is sikeresen alkalmazzák.
„Bizonyossá vált, hogy a fejlett egészségügyi ellátórendszerek sem nélkülözhetik az integratív medicinában rejlő lehetőségeket és erőforrásokat, amiket jogilag szabályozott és orvosilag megalapozott keretek között lehet megvalósítani” – mondta dr. Betlehem József professzor, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi karának dékánja. „Egyre nyilvánvalóbb, hogy a betegségek többoldalú megközelítése és gyógyítása lehet a XXI. század új gyógyító stratégiai iránya, amelynek fontos elemei: a személyre szabott gyógyítás és a pozitív életmód alakítása az életminőség javításának a céljából” – hangsúlyozta Hegyi professzor asszony, akinek kiemelkedő érdemei vannak Magyarországon a hagyományos kínai gyógyászat orvos szakmai megalapozásában, a nyugati orvoslás és a komplementer gyógyászat széles körű megismertetésében, a magas színvonalú orvosi képzés megszervezésében és gyakorlati megvalósításában. Az általa alapított Yamamoto Intézet Közép-Kelet-Európa példamutató orvosi intézménye 30 éve. Mindezek elismeréseként az Európai Integratív Szövetség nemzetközi vezetőségének tagjává választották.
A kongresszust a TCM Konfucius Intézet Pécs és a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága szervezte.
(ECIM 2016. Budapest)
Hozzászólás