Medical News Hungary

Fontos a jó ágynemű választása!

ágyneműEgy hét – 168 óra. Ebből körülbelül 40-et átdolgozunk, 2 órát zuhanyozással, 8-at evéssel, 18-at tévénézéssel töltünk. És a legtöbb időt, körülbelül 56 órát átalusszuk.

Azaz, az ágyban töltjük életünkben a legtöbb időt. Természetes tehát, hogy nagyon oda kell figyelnünk, milyen ágyban, milyen ágyneműben és – hm – kivel alszunk.

Izzadás, kényelmetlen fekvés, forgolódás.

Ha rosszul alszunk, annak keservesen megfizetjük az árát, egész napos nyűgösséggel és fáradtsággal.

A szervezet – bár látszólag pihen- tulajdonképpen ugyanakkor keményen dolgozik. Testünkben ugyanis remekül működik a munkamegosztás: éjjel kapcsol be a nappal pihenő vegetatív idegrendszer.

Mint a színházban a díszletmunkások. Ha előadás közben dolgoznak, akkor is baj van, ha a két felvonás között nem dolgoznak, akkor is baj van, tehát a háttéripar, a keringés, légzés, egyéb tudat alatti működések szabályozásában vesz részt az idegrendszer.

A vese, a máj, a lép- minden szervünk ekkor végzi el a méregtelenítést és a tartalékok feltöltésének munkáját. Mint egy boltban, ahol éjjel pótolják az árukészletet.

Szerencsére a modern tudomány mindent megtesz, hogy a legújabb technikai vívmányokat is felhasználva dédelgethessük testünket alvás közben is: ma már egy paplan nem csak melegít, hanem számos más trükköt is tud.

Olyan kikészítésű textília, amiben gyakorlatilag kapszulák vannak elhelyezve, természetesen mikroszkopikus méretűek, ezek fel vannak, meg vannak töltve azokkal az alapanyagokkal.

Dörzsölés hatására ezek a mikrokapszulák gyakorlatilag kiszakadnak, elpárolognak azonnal.

ágynemű

Ezért aztán alvás közben kívülről- belülről szépülhetünk is, sőt, a paplan fejünkre húzása nem csak a hideg és a rossz álmok ellen véd, hanem a káros sugarak ellen is.

Bár a kutatók sem tudnak megegyezni abban a kérdésben, hogy a testünket állandóan érő sugárzások, például a mobiltelefonok térereje mennyire hat károsan a szervezetre, a paplanok leges- legjobbjai még ezt a mikrohullámot is képesek kiszűrni – amint ezt egyszerűen kísérletünk is bizonyítja.

Ez tehát az igazi csúcstechnológia, a paplanok Ferrarija, de mára az egyszerűbb darabok között is találhat mindenki saját ízlésének, fázósságának és izzadékonyságának megfelelőt.

Ez a ¾ liter víz- körülbelül ennyi vizet vesztünk egy éjszaka, ennyi folyadékot kell az ágyneműnek felszívnia és elpárologtatnia a levegőbe. Ez bizony kemény munka.

40 éves paplan már olyan fajta terhelésnek volt kitéve, annyi nedvességet szívott magába, annyira összetöredeztek a szálai, hogy bármennyire is gondosan tisztították, már nem az igazi.

Tehát akár a nagymama dunyhájába takarózunk, akár a legújabb csúcsmodellt vásároljuk meg, ha igazán jól akarunk aludni, maximum 10 évenként le kell cserélnünk a paplant. Mert egy jót aludni időnként mindenkinek muszáj.

Forrás: napiotthon.hu

Megosztás

Milyen tünetek utalhatnak agydaganatra?

Következő »

Hogyan hat az almaecet a koleszterinre?

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    8 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés