Sokszor nehéz megkülönböztetni a depressziót az egyszerű rosszkedvtől, pedig nagyon fontos, hogy tudjuk, ez átmeneti állapot vagy kezelést igényel a beteg.Gyakran halljuk, amint a fiatalok egymásnak panaszkodnak: ,,olyan depis – azaz depressziós – vagyok”. Pedig ha valakinek rossz a kedve, az még nem feltétlenül jelent depressziót, a múló letörtségből hamar talpra lehet állni. Gond inkább akkor van, ha a rosszkedv állandósul és már a mindennapi életvitelt is akadályozza, az embernek még felkelni sincs nagyon kedve, nemhogy tanulni, dolgozni, ,,működni”.
Hogyan különböztessük hát meg a szomorúságot a depressziótól?
Nehézségek, fájdalmak mindenki életében előfordulnak és természetes, ha ezek miatt rövidebb-hosszabb ideig szívesebben nyalogatjuk a sebeket, mintsem önfeledten szórakoznánk az ismerősökkel. Persze az, hogy a kudarcokat, változásokat hogyan éljük meg, egyénenként változik, de ha már irreálisan hosszú ideje fordul magába valaki, ha már nem tud figyelni a feladataira, az iskolai vagy munkahelyi teljesítménye romlik, nem érdekli semmi, akkor kezdjünk el gyanakodni, hogy esetleg depresszióval állunk szemben.
Az intő jelekre már csak azért is érdemes odafigyelni, főleg, ha máson látjuk azokat, mert a teljes elszigetelődés akár öngyilkossághoz is vezethet! Saját magunkon is észrevehetjük a tüneteket, például alvásproblémák, állandósuló fáradtságérzet, érdektelenség, étvágytalanság, gyomorproblémák, bűntudat, kilátástalanság érzése.
Ilyenkor a legrosszabb, amit tehetünk, hogy bezárkózunk, mondván, nem akarunk másokat terhelni a gondjainkkal, pedig a megoldás épp az lenne, hogy találjunk olyan barátot, rokont, vagy akár szakembert, aki segít a kiváltó okokat felderíteni, rendszerezni és megtalálni a megoldást.
Jó tudni, hogy a téli hónapokban a csökkent napfény, a világos órák száma és a hosszabb sötét a hangulatunkra is hatással van, így aki tudja magáról vagy ismerőséről, hogy hajlamos a hangulatváltozásokra, az készüljön fel erre az időszakra. Ilyenkor fordítsunk a szokottnál is több időt az olyan tevékenységekre, amelyek örömöt okoznak, legyen az akár valamilyen mozgás, akár valamely közösségi tevékenység, találkozás a barátokkal, de ha felvidít egy otthoni kreatív hobbi, az is kiváló terápia lehet.
Ha kívülállóként találkozunk depressziós emberrel, igyekezzünk neki segíteni abban, hogy felismerje, baj van, de sose legyünk túl agresszívek, ne vágjuk hozzá, hogy ,,szedd már össze magad”, ,,vagy abba kell hagynod ezt a viselkedést”. Ettől ugyanis a beteg még inkább úgy érzi, terhére van másoknak, vagy ha nem tudja, hogyan is kellene abbahagyni ezt a bizonyos ,,viselkedést”, akkor úgy érezheti, rossz ember.
Az pedig különösen fontos, hogy a depresszió nem elmebaj, de ha egyedül már nem tudunk megbirkózni a súllyal, amit az élet a vállunkra rakott, akkor ne szégyelljünk szakmai segítséget kérni! Egy jó pszichológus irányt tud mutatni, hogyan dolgozzuk fel a veszteségeket, fájdalmakat vagy a hétköznapi stresszt, és néhány hét vagy hónap után a barátok is szívesebben fogják a társaságunkat keresni, mint amikor mélabúsan kucorogtunk a jelképes sarokban.
Adjon egy esélyt a depresszió gyógyítására nálunk a Benyovszky Orvosi Központban!
