Medical News Hungary

Alvásbarát Hoteleket keresnek Magyarországon

 

A hazai alváskultúra legújabb kezdeményezéséhez, az Alvásbarát Hotel programhoz azok a szálláshelyek  csatlakozhatnak,  amelyek kiemelt figyelmet fordítanak a megfelelő alváskörülmények kialakításának.

 

Az alvástudomány legjelentősebb nemzetközi szervezete, a  World Association of Sleep Medicine (New York) üdvözli és megkülönböztetett figyelemmel kíséri a magyarországi kezdeményezésű Sleepfriendy Hotel Program indulását, melynek eseményeiről folyamatosan tájékoztatást kapnak a világszervezet tagszervezetei.

A magyarországi Sleepfriendly Hotel Program orvosi/szakmai vonatkozásai, hírei folyamatosan több, mint száz országba jutnak el, erősítve a Program célját: a megfelelő alváskörülményeket kialakító intézmények ismertségének a növelését.

A magyarországi program minősítési követelményeit rangos szakmai bizottság dolgozta ki és értékeli, melynek tagjai – többek között – Prof. Dr. Halmy László, az MTA doktora, Dr. Félegyházy Zsolt orvosigazgató (Budapesti Alvásközpont), Dr. Niklai Ákos közgazdász (Európai Szállodák, Éttermek Szövetsége vezetőségi tagja); Kiss Róbert Richard szállodai szakértő (Sleepworld Program), G. Németh György igazgató (Sleepfriendly Hotel nemzeti program).

A program szakmai koordinátora az európai orvosi szakmai minősítésű Benyovszky Orvosi Központ Alvásdiagnosztikai és Alvásterápiás Laboratóriuma.

 

Megosztás

Lehangoló adatok – élénkítő italok

Következő »

Életmód nap az újságírók egészségéért

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    8 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés