Medical News Hungary

Idén is lesz Alvás Világnap BOK-os szakértőkkel

alvásMagyarországon a World Association of Sleep Medicine védnökségével rendezik meg a World Sleep Day – Alvás Világnapja nemzetközi eseményét 2012. március 13-án, 10 órakor, a Symbol Budapest különtermében.
A rendezvényhez kapcsolódóan az egész világon kormányzatok, egészségügyi intézmények, civil szervezetek, orvosok és gyógyítók, a nyomtatott és az elektronikus sajtó munkatársai hívják fel a figyelmet a pihentető alvás fontosságára. A hazai eseményt Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár külön levélben üdvözölte.

A World Sleep Day – az Alvás Világnapja idei témái:

– Alváslét – születéstől a haláig,
– Alvásterápia és életmód,
– Az elalvásos közlekedési balesetek megelőzése,
– Sleepfriendly Program.

A meghívott szakemberek és az újságírók előtt a téma kitűnő szakértői, orvosok, gyógyítók, alvásszakemberek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára, a pihentető alvás feltételeire.

Előadók többek között:

– Prof. Halmy László életmód szakértő, (New York-i Tudományos Akadémia),
– Dr. Hermánné Fogarassy Éva alváspszichológus,
– Dr.Tóth János ortopéd főorvos, (Magyar Ortopéd Társaság),
– Dr. Félegyházy Zsolt pszichiáter, (Stockholm, Karolinska Orvosegyetem),
– Dr.Rácz György orr-fül-gégész, alvási apnoe és horkolás szakértő.

Médiapartnerek:

RTL Klub,  Juventus Rádió, Szinapszis Piackutató, Akadémiai Kiadó, Nemzeti Egészségügyi és Egészségipari Kommunikációs Közérdekű Egyesület, Media-praxis Consulting, Házipatika Magazin, Elixir Magazin, Life 4V; betegszoba.hu, egeszsegkalauz.hu,  estihirlap.hu, korkontrolltarsasag.hu, orvosikozpont.hu, minerva.hu, napidoktor.hu; napialvas.hu;  napiotthon.hu; patikatukor.hu, ma.hu, orvosilexikon.hu, otvenentul.hu, spiritnet.hu.

Megosztás

Nyerj Nature’s és Vitanorma termékeket, akár karácsonyi ajándéknak is

Következő »

Önismeret – Az álmok jelentősége napjainkban

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    8 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés