A szakemberek körében teljes az egyetértés a WHO (World Health Organization, Egészségügyi Világszervezet) azon döntésével kapcsolatban, amely a 2022-ben életbe lépő ICD (International Classification of Diseases, Betegségek Nemzetközi Osztályozása) kódrendszer 11. kiadásában a videojáték-függőséget, mint mentális rendellenességet osztályozza. Ennek két jelentős okára hívja fel a szakember a figyelmet.
Az első szenvedély betegség terápiáját érinti. Azzal, hogy a döntés következtében klinikai kritériumrendszer alapján lehet diagnosztizálni, jellemző-e az egyénre a függőségnek ez a kategóriája, a prevenciót, a diagnosztikát, a terápiát és az utánkövetést egyértelműen objektívebbé teszi – hangsúlyozza Józsa Tamás klinikai szakpszichológus. Immáron nem lehet normalizálni az adott gyermek fejlődésére negatívan ható fokozott elektronikus eszközhasználatot, az ezzel összefüggő serdülőkori teljes szociális izolációt, a felnőttek érdeklődés-beszűkülését stb. Az, hogy a 21. század technicizált világában az okoseszközök nélkül már lépésekre sem tudunk szeparálódni, egyébként már évek óta felkeltette a pszichológusok érdeklődését (a jelenséget nomofóbiának nevezték el). Azért is figyelemfelhívó a WHO döntése, mert számos hazai és nemzetközi kutatás támasztja alá a képernyők előtt töltött idő exponenciális növekedését. Mindez negatív befolyással van a szomatikus tényezőkre (a kékfény kibocsátás a cirkadián ritmust zavarhatja meg; fokozott nyaki szakaszon történő gerincferdülés mehet végbe; mozgásszegény életmód alakulhat ki), és a mentális, pszichológiai faktorokra egyaránt (elsorvadhat a verbális kommunikáció; az élő, személyes kapcsolatok háttérbe szorulhatnak; hamis szelf épülhet ki). Ahogyan több elemzés már rámutatott, egy mai okostelefonok feldolgozási sebessége meghaladja az ötven évvel ezelőtt Holdra szálló Apollo-11 űrhajót irányító számítógép kapacitását.
A második fontos szempont a szülőket érinti. A segítő szakemberekhez kerülő gyermekek szülei közül egyre többen számolnak be arról, hogy nincs a kezükben olyan eszköz, amellyel szabályozni tudnák gyermekük internet- és számítógép-használatát. Önmagában a teljes korlátozása a számítógépes játéktevékenységeknek ugyanúgy nem hatékony, mint a laissezfaire, mindent ráhagyó szülői attitűd. Fontos megtalálni az arany középutat és az életkorra szabott tartalmakat. Ennek kapcsán sokáig megfelelő megoldásnak találták a korlátozó, „gyerekbiztos” programok telepítését a számítógépre/okostelefonra, mindez viszont csak addig működik eredményesen, amíg kisebb életkorú gyermekről beszélünk. Serdülők esetében, akik saját eszközzel rendelkeznek, ez a módszer már nem mutat adekvát eredményeket. Az online addikciók oki hátterével kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy mind az interneten keresztül történő videojátékozás, mind a közösségimédia-használat esetében a fő motiváló erő a közösségi érzés átélése, a valahová tartozás megtapasztalása. A klánokba (csapatokba) tömörülés, a két fél egymás ellen történő küzdelme, vagy a közösségi médiában a like-ok, kommentek, megosztások formájában történő pozitív visszacsatolás egyaránt jutalmazó erejű az illető számára, és ennek következtében könnyen válhat menekülési útvonallá, a sikerélmények megtapasztalásának egyetlen forrásává ez a tevékenység.
A prevenció szempontjából lényeges olyan alternatíva felkínálása a fiataloknak, amelyek hasonlóan pozitív visszacsatolásban részesíti őket, mint amelyekhez az elektronikus eszközök használatával jutnak hozzá, mindazonáltal az említett függőségi faktorokat testi és lelki szinten nem vonja magához. A szakemberek szerint a korai felismerés és kezelésbe vétel mellett a szülők elfogadó, szeretetteli, demokratikus, de jogokon és kötelességeken alapuló családi légkörének a kialakítása a leglényegesebb.
JózsaTamás– klinikai szakpszichológus, család- éspárterapeuta, PhD doktorjelölt; tamasjozsa2@gmail.com
Hozzászólás