Medical News Hungary

  • Megtekintések: 2195

Tanítani kell a jó alvást!

matracHideghabos, memorys vagy rugós matrac? Melyik matracon a legjobb az alvás? Az biztos, hogy a jó alváshoz nem elég a kiváló minőségű matrac, tudás is kell mellé, az embereknek meg kell tanítani, hogyan pihenhetik ki magukat igazán este. Talán a legfontosabb, hogy ne feküdjünk le túl későn, és próbáljunk azonos időpontban felkelni. Az is lényeges, hogy alvás előtt már készítsük a szervezetünket az esti pihenésre. A számítógépet, laptopot, mobiltelefont alvás előtt egy órával már érdemes kikapcsolni vagy félretenni, ahogy a televízió nézést is tanácsos abbahagyni.

Fontos még a fekhely, a szoba hőmérséklete és páratartalma, de ami elengedhetetlen a jó alváshoz, az a sötétség. Jól aludni csak teljes sötétségben lehet, ugyanis akkor termelődik az a hormon, a melatonin, ami segíti az alvást – mondta G. Németh György, a budapesti alvásközpont igazgatója. A csend is alapvető jelentőségű, agyunkat el kell zárni az elalvást nehezítő ingerektől.

A rossz alvásnak súlyos következményei lehetnek

Ha ezeket a “jó alváshoz” szükséges feltételek betartja valaki, és még így sem sikerül frissen, pihenten ébrednie, akkor javallott szakorvoshoz fordulnia, mert elképzelhető, hogy alvászavarban szenved, amit komolyan kell venni.

G. Németh György hangsúlyozta, az éjszakai alváskor rengeteg minden történik a szervezetben, aminek fontos funkciója van az egészség fenntartásában, és ha ez nem működik jól, vagy egyáltalán nem működik, annak komoly következményei lesznek.

Forrás: hirado.hu

Megosztás

Visszatérés dúdolva

Következő »

Program a magyar társadalomért

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhat + 3 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Interjúk

  • Újabb lépés az Alzheimer-kór kezeléséhez

    7 év ago

    Az emberi agyban ugyanazok a sejtek, mechanizmusok végzik a térbeli navigációt, mint amelyekkel a gondolataink között barangolunk – mondta Buzsáki György, a New York-i Egyetem Brain-prize-díjas professzora ...

    Bővebben
  • Program a magyar társadalomért

    8 év ago

    NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Több mint 1000 helyszín, több mint ötmillió vizsgálat, közel 400 000 látogató, ez az elmúlt nyolc év statisztikája. 2017-ben is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja ...

    Bővebben
  • További cikkek

    Keresés

    (Program)Ajánló

    További cikkek

    Keresés