Igen nehezen értelmezhető számomra a „túlkezelés” abban az értelemben is, hogy a kiszűrt pozitív esetek jelentős százalékában nem szükséges sem a műtéti, sem a gyógyszeres vagy egyéb kezelés, csak aktív követés. Az ajánlásoknak megfelelően a T1-T2, nx-n0, M0 lokalizált stádiumban (Gl. score <6, PSA <10 ) egyértelműen elegendő a betegek követése. Wait and see, watchful-waiting többnyire a régebbi definícióként használatos (symptom-guided treatment), mely eredetileg még a PSA előtti időkből származik, ami a lokális és szisztémás progresszió ellenőrzését jelenti, mely függvényében a tevékenységek inkább palliatív jellegűek (TUR, hormonterápia, radioterápia).
A prosztatarák konzervatív követésének többnyire utóbbi évtizedekre kialakult metodikája az active surveillance, active monitoring névvel jellemezhető. Ez a PSA érték alakulásán, doubling time figyelésen, az ismételt biopsziák végzésén és egyéb kiegészítő vizsgálatok végzésén alapul, melyek meghatározzák egyben a kuratív továbblépés útját is. (Rendelőinkben is szomorúan tapasztaljuk azt a nemzetközi adatokból is sugárzó irányt, hogy egyre magasabb grade értékeket találunk a biopsziák során, tehát a megnyugtató aktív követés lehetősége ennek megfelelően komoly mértékben csökken). Netán a beteg a várakozást értékén alul kezeli, el is tűnhet joggal előlünk, vagy esetleg minden igyekezetünk dacára az aktív követés során csaknem észrevétlenül szalad el a folyamat, és később döbbenünk rá hogy rosszul döntöttünk, rossz irányba engedtük siklani betegünket. Természetesen vannak és lehetnek kivételek az ajánlott stádiumokban életkor és co-morbiditás függvényén kívül pl. az intraepihelialis neoplasia stádiumában (low-grade, high-grade PIn) vagy az idősebb és low volume prosztatarákos betegek esetében is, amikor elfogadhatónak és követendőnek tartom az általam előbbiekben kritizált metódust.
Nehezen tudom értelmezni azon vizsgálatok eredményeit, melyekben a követett betegeket a radikális prosztatektómián átesett betegekkel hasonlították össze. Egy korábbi 2002-es svéd közleményben nem találtak szignifikáns különbséget a két csoport túlélési eredményei között. Egy másik későbbi, 2009-es un. PIVOT (Prostate cancer Intervention Versus Observation Trial) közleményben az USA 52 államából származó randomizált klinikai vizsgálat alapján a T2b-T2c vagy Gl. score<=7 vagy PSA 10-20 as értékekkel kategorizálható betegek eseteiről vontak le hasonló következtetést. Elismerve a cikkek értékét, jómagam nem szívesen irányítottam volna ezen stádiumú betegeimet a vizsgálat megfigyelt – tehát nem műtétes – csoportjába. (T2 esetében 10-15%-ban valószínűsítik egyes szerzők a távoli áttét lehetőségét). A rendszerben rejlő undergrading hibalehetősége és a biztonságos metodikák hiánya miatt különösen az említett T2b-T2c stádiumba tartozó betegeket illetően bizonytalanodom el (biztosan az az igaz stádium, ami a rendelkezésemre áll? Itt gondolkodtatnak el a biopsziák és a műtét utáni szövettani eredmények különbözőségei).
Ez a meggyőződésem csak megerősödött Karl Pummer /Graz/ előadását követően, aki korrekt szakmaisággal bontotta ki a kérdés részleteit, kiemelve az aktív survillance bizonytalanságát a FUn 2012-es konferenciáján és kitért a követés anyagi konzekvenciájára is, ami szintén nem lebecsülendő.
Dr. Varga Imre, urológus szakorvos
Hozzászólás