A rákkal kapcsolatban – a klinikai gyakorlatban inkább a kevésbé megrázó – “rosszindulatú megbetegedés” jelző használatos. Az egyéni tragédiákon túl, valódi össztársadalmi probléma, hiszen a világon évente mintegy 8-10 millió embertársunk életét követeli. Szinte alig van olyan család, amelyiknek valamelyik tagja nem szenved vagy szenvedett rosszindulatú betegségben. A velük való a kommunikáció is összetett. A diagnózis közlésétől a speciális kezelések elmagyarázásáig tartó kommunikációs folyamatnak sajátos vonatkozásai vannak.
A reménymegtartó kommunikációnak reálisnak, őszintének kell lennie, de olyan módon kell az őszinteségre törekedni, hogy rábeszéljük a beteget és hozzátartozóját (mindig be kell vonni a családtagot az elhárítási lelki folyamatok miatt) a kívánatos, a beteg számára legmegfelelőbb döntés meghozatalára. E cél elérése érdekében, s az onkológiai betegellátás több részből álló, szakaszos mivolta ezt lehetővé is teszi, szakaszosan szükséges a felvilágosítást is megtenni. Sajátos kérdést vet fel az örökletesség, a megelőzés, az adott sejt növekedését gátló szerek, az alkalmazott szerek mellékhatásainak, a kiegészítő, vagy komplementer / alternatív kezelések kérdése.
Az utóbbi években megjelenő, génexpresszión alapuló biológiai terápiák reális síkra helyezése, a jelen daganatellenes kezelésének fontos kérdése, a kockázat / haszon értékelésének egyik kulcsfontosságú összetevője, mely nemcsak egészségügyi, hanem sajnos etikai elveket is magában rejt. A betegnek tudnia és mérlegelnie kell, hogy milyen terápiát kap, tisztában kell lennie a mit, mikor, meddig, milyen mellékhatások árán problematikával. És talán a legfontosabb kérdés, hogy mikor kezdjük el, és meddig tartson a kezelés. Az érintett erre csak akkor tud válaszolni, ha a kommunikáció tényleg speciális és őszinte. De honnan kaphat a beteg információt?
A legkézenfekvőbb az lenne, ha azt orvosa adná át. De az orvos időhiányra hivatkozva (vagy esetleg a beteg pszichés reakciójától félve) csak 1-2 tőmondatot mond, nem is mindig megfelelő körülmények között. Emiatt az érintett nagyobb bajt sejthet, mint ami valójában fennáll! A módszer tehát nem működik. A betegtársakkal történő diszkusszió is torz. Marad a különböző ráktársaságok által leírt, computerben olvasható ” útmutatás “, mely azonban soha nem vonatkozik az adott betegre, hanem egy statisztikai átlagot reprezentál. Nem utalhat a kezelendő általános állapotára, a kiserő betegségekre, a korábbi kezelésekre, stb. Ennek értelmében ez a módszer is elégtelen. Előnye, hogy bizonyos információkat azért adhat. Fontos, bár nyilván nem a beteg maga dönti el, hogy az általános állapot figyelembevételével történjék a kezelés. Sajátos kérdés a különféle sajtóorgánumok felelőssége.
Bizonyos szenzációk felreppentése nyilván használ a közlés szerzőjének, de mivel a hírek döntő többsége nem megfelelő statisztikai alapokon nyugszik, az adat többet árt mint használ. Összegezve tehát a reménymegtartó, fokozatos, őszinte vezetésre feltétlen szükség van, hiszen éppen a speciális kommunikáció a megfelelő informálás a sikeres kezelés egyik összetevője. Prof. Dr. Szántó János, onkológus
Háttér: Szántó János a hazai klinikai onkológia egyik megteremtője, a debreceni onkológiai tanszék létrehozója, számos magyar onkológus szakorvos tanára. Sokan tudják róla, ő maga sosem tagadta, hogy egy jóindulatú, de életveszélyes agy-érdaganat túlélője évtizedek óta. Tapasztalatai nagy segítség jelenthetnek a hozzá fordulóknak.
Telefonon és személyesen is elérhető, a betegek és hozzátartozóik rendelkezésére áll:.ONKOLÓGIA INFORMÁCIÓS ZÖLD SZÁM: 06 80/ 296 800; ONKOLÓGIAI TANÁCSADÁSA SZEMÉLYESEN: Benyovszky Orvosi Központ: 06 1 786 30 45.
